Friday 3 July 2009

Stanislaw Lem: Ismétlés (VIII). rész)

A kép eltűnt, és csend lett.
- Nem valami szívderítő! - sóhajtotta Hipolip. - És ha az idő szerteágazhatna? Bocsánat az összehasonlításért, de mint egy folyó. És ha szabályozni lehetne, mint egy csatornarendszert? Mit szóltok hozzá?
- Megpróbáltuk ezt is - mondta Trurl. - Az eredmény: teljes káosz. Magánidők keletkeznek, öblök és áradások alakját öltve, amelyek az álomképek externalizációjából erednek. Felforgató kronautika keletkezik, amely - a társadalom széthullásával fenyeget, tehát a hatalom üldözi. Megjelennek a jelenlegiséget bizonyítd személyi igazolványok, retrokronális adók, kronizáció, interkron időőrség, időközi csempészet, bandák, a kivégzetteket feltámasztó bűnözők, időkörök és naptárbiztonsági hadtestek. Tömeges időkivándorlás indul meg, tülekedés, az emberek egymást utánozva törtetnek a divatos korszakokba, az egy időben élők ki akarják űzni maguk közül a megrögzött idővándorokat, és isten tudja, miért, mindenki azt hiszi, hogy más időben biztosan jobb lenne. Kialakul az értékes pillanatok rejtegetése, kuporgatása és rablása, szekuláris tőzsde jön létre, hamis vagy körben forgó idők keletkeznek, időfogságok és börtönök. Erotikus, misztikus és politikai perpetuátorok épülnek, a csodálatos pillanatok elnyújtására szolgáló műszereket szerkesztenek. Az emigránsok, reemigránsok és kontraemigránsok tömegei száguldoznak ellentétes irányokba az évszázadokon át, egymásnak ütközve, ha találkoznak. Mindez úgynevezett háborús görcsökhöz vezet és a történelem interpunkciós bizonytalanságához. Ha az egyik állam által felbujtogatott időharcosok likvidálják a másik állam jövendő Caesarját a pólyában, az nem nő fel, nem lesz Caesar, nem arat győzelmeket, tehát nem lesz többé szükség arra, hogy pendelyes korában megfojtsák, hanem egészségben felnő, győztes háborúkat folytat, akkor ismét időgyilkosokat küldenek a bölcsőjéhez, és ez így megy körbe-körbe. Nyolcszáz fajtáját tártuk fel ennek az úgynevezett circulus temporalis vitiosusnak, de úgy vélem, hogy végtelenül sok lehet belőle. No, és a kronoperverzió?! Futorofilis, órafetisizmus, delectatio tercporosa, autopedofilia, vagyis önmaguk megtámadása kéjsóvár öregemberek által az ártatlan falusi gyermekkor éveiben, és a kronánia? És a jövőbeli technológia gazdasági válságokat okozó dömpingszerű importja? És az időrablások? Kegyelmes királyom, órákig sorolhatnám! A lehető leghevesebben lebeszélem…
- Jól van! Meggyőztetek, hogy a visszafordítható és osztható idő nem válik be a teremtésben - mondja a király kifejezetten ingerülten. - Találjatok ki valamit! Bátrabban! Gondolkodjatok el például azon, hogy a jelen világ elég közömbösen viseltetik lakói iránt. Sem a jóindulatot nem viszi túlzásba, se nem gyötri módfelett. Ez a közömbösség könnyen szül frusztrációt. Mint ismeretes, a szülők hideg közömbössége letéríti a helyes útról a gyerekeket, hát még a világ közömbössége! Vajon nem kellene előrelátónak, gondoskodónak lennie lakóival szemben, vigyáznia minden lépésüket, készségesen teljesítenie kívánságaikat? Egyszóval nem nekik kellene hozzá, hanem neki hozzájuk idomulnia! Mondjuk, hogy a fáradt vándor lezuhan a sziklaszirtről a szakadékba, mert megcsúszott. Összetöri magát a köveken. De a mi világunkban a kövek előrelátóan pihévé puhulnak azon a helyen. A vándor leporolja magát, és folytathatja útját. Mit szóltok hozzá? - A király egyre jobban lelkesedett. - Hát nem jó? Miért nem mondtok semmit?
- Mert a jóindulat relatív dolog - mondta Klapanciusz. - Maradjunk az előbbi vándornál. Ki ez? Talán elege volt az életből, és a szakadékba vetette magát? Vajon ez esetben a köveknek keménynek kell maradniuk? De ez a gondolatolvasást feltételezi.
- Tegyük fel! Mi van abban, hogyha úgysem korlátozza alkotói szabadságunkat semmi? - védte ki a király az ellenvetést.
- Mi van abban? Ez a vándor, tegyük fel, fontos hírt visz. Ha odaér vele, az auridok legyőzik a benideket, ha nem ér oda, a háborút a benidek nyerik meg. Az auridok szempontjából a köveknek meg kellene lágyulniok, a benidek érdekében pedig még keményebbé kellene válniok. De ez még nem minden. Ha ez a vándor épségben átjut a hegyen, találkozik a mátkájával, aki fiút szül neki. Ez a fiú apja küldetését aljas és gyalázatos tettnek tekinti. Árulónak nevezi őt, mert elfelejtettem megemlíteni, hogy a vándor maga is benid volt. Fia vádjai úgy felrázzák a lelkiismeretét, hogy az általános megvetéstől körülvett ember felköti magát. Ha a jóindulatú ág letörik, a vízbe ugrik. Ha a kegyes víz partra veti, mérget nyel. És így tovább. Milyen soká kell a jóindulatú világnak fokozni elkeseredését azzal, hogy meghiúsítja fizikai pusztulását? Hát akkor inkább hadd kösse fel magát? De ha így van, akkor mi jobb: gyermektelenül elpusztulni a szakadékban, vagy felkötni magát a fia szemrehányásainak hatására? Királyom megbocsát, ha nem engedem szóhoz jutni. Tudom, hogy azt akarja mondani: minden attól függ, hogy az a vándor valóban áruló volt-e, azonkívül melyik harcoló fél érdemelte ki a győzelmet. Tegyük fel, hogy ha igazságosak akarunk lenni, inkább a benideknek juttatnák azt, mint fegyverekben gyengébbnek, de lélekben nemesebbnek. Tehát rosszul tette a vándor, hogy elárulta az övéit, és elősegítette az aurid győzelmet. De a dolog itt nem ér véget, mert mint történelmi folyamat nem szakítható meg. A benidek feletti uralom száz éve alatt az auridok - maguk sem tudták, miképpen - a legyőzöttek hatása alá kerültek. Akkor megértették a háború jogtalanságát, szövetséget kötöttek a benidekkel, egyenlő fettételek mellett, amivel a két nép jól járt. Tehát a köveknek kellett meglágyulniuk. De nézzük meg ezzel párhuzamosan azt is, mi lesz, ha a vándor elpusztul! Akkor a benidek győznek. A győzelem az addig békés, a művészeteket ápoló népet harciassá teszi. A művészeteket lenézik, hódító háborúkat folytatnak, és száz év alatt az egykor igazságszerető nép rablóvá válik - és végül az egész bolygó ellenük fordul, Akkor most hogy állunk? A dolgok ilyetén fatális fordulatát tekintve, a köveknek meg kell lágyulniuk, holott áruló zuhan rájuk. És mivel a történet, amelyet mesélek, mint minden más történet is, annak megfelelően kell hogy folytatódjék, hogy következményeit öt, ötven vagy ötszáz év távlatából nézzük-e: a köveknek hol meg kell szilárdulniuk, hol meg kell lágyulniuk. Így aztán a világ egészen megbolondulhat azon igyekezve, hogy egymásnak kölcsönösen ellentmondó dolgokat csináljon.
- Igen? No, akkor találjatok ki magatok valami jobbat! - Hipolip király most már komolyan haragudott. - Mit gondoltok, minek hívattalak benneteket?! Miért hasonlítanak úgy ránk azok a lények, amelyekkel benépesítitek a próba-univerzumot, mint két tojás szokott?!
- Királyunk értésünkre adja, hogy plágiumot követünk el - felelte Klapanciusz, megfékezve növekvő ingerültségét. - Királyomnak igaza van. Tudnia kell azonban, hogy ez nem a hozzáértés hiányából, hanem éppen ellenkezőleg, a tapasztalatból fakad. Teljesen zavartalan rend csak a szellemes, de mégsem átgondoltan értelmes közösségekben uralkodhat. Ott nyüzsögnek, mint a méhkasban, az egzisztenciális egyenlőtlenség igénye nélkül. Semmi viszálykodás, válság - teljes harmónia és rend. Világainkat azért nem rendeztük be így, mert akkor királyunk szemrehányást tenne, hogy ez a harmónia ötletszegénységünkből fakad. Királyom olyan univerzumokat óhajt, ahol az értelem uralkodik. Minden teremtő ilyet kíván - isten tudja, miért. Hiszen az értelem telhetetlen: megszámlálhatatlanul sok lehetséges cselekvést hoz létre, amelyek kölcsönösen kizárják egymást. Az értelem egyik véglete a zsenialitás, a másik a félkegyelműség, ha az ész teljesen szabad, vagyis mindkét irányban határtalan. Világos dolog, be lehet programozni az értelem felséges harmóniáját is. A tudatot alakító program a legfenségesebb eszméket tartalmazhatja. Mégis mindenki lenézi ezt a fajta harmóniát, mert, mint mondják, kényszerű, nem hiteles, meghamisított, nem elég spontán, olyan, mintha futószalagon készülne. Itt csak attól ragyog a szellem napvilága, hogy valahonnan észrevétlenül idehurcolt eszmények megvilágítják. Ez csak egy automata, nem pedig a tét szabad eszmélése. Persze bevezethetünk szemben futó programokat is. Az egyik züllesztő, a másik felemelő, hogy az értelem szabadon választhasson, de kiderül, hogy ez sem az igazi, mert bár vannak válaszutak, a végük eleve adott. Annyi ebben a választásban a szabadság és az önrendelkezés, mint amennyi egy nadrágnak is van, amelyet a nadrágtartó felfelé, az általános gravitáció pedig lefelé húz. A filozófiai művekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a szellemnek mindenekelőtt szabadnak kell lennie. De hát mi is a szabadság? Az esélyek határtalan száma. És hol van több belőle, mint a kiszámíthatatlanságban, ott, ahol minden lehetséges, mert semmi sincs eleve elrendelve? Természetesen ezt is meg tudjuk szerkeszteni. Akkor a csodálatos beteljesülések helyett állandósul a züllés és a tévelygés. Így tehát célunk a mélyreható ellentétek kialakítása kell, hogy legyen. Létre kell hoznunk a széles keskenységet, a jóllakott éhséget, a szent bűnt, sziklacsúcsot, amelyről nem lehet leesni, jóllehet semmi sem tart vissza, egyszóval azért kell megajándékozni a teremtményeket a szabadsággal, hogy abból szabad elhatározásukból cseppenként meríthessenek. Valahogy úgy alakult, hogy eddig senki sem rendelt nálunk világmindenséget, de bátorkodom megjegyezni, hogy azért bővelkedtünk nagyon igényes és felettébb válogatós kliensekben, akik sokkal szigorúbbak a mi produktumaink megítélésében, mint a természet termékeiében. Tehát a műhelyünkben a következő felhívást függesztettük ki a megrendelőkhöz: "Tisztelt ügyfelünk! Mielőtt leszólod a mi alkotásainkat, vess egy pillantást a természet teremtményeire! Nézz magadra és a hozzád hasonló lényekre! Miért nem iszonyodsz tőlük ugyanúgy, mint attól, amit nálunk rendeltél? Náluk minden üzemzavart a kísértés következményének tudsz be, véletlennek; ha valami selejtes bennük, azonnal hajlasz rá, hogy égi döntést, tragikumot, titkot sejts mögötte, ami lehet akár szégyenletes is, de mert az őskáoszból keletkezett - mindenképpen csodálatos. Azt, ami van, a legmesszebbmenőkig tiszteled, még ha fenét ér is, de amit mi kínálunk, nem szolgál rá a legkisebb elismerésedre sem, mert nem a káoszból emelkedett fel, hanem a mi logarlécünk és vonalzónk alól került ki!"

Stanislaw Lem: Ismétlés (VII). rész)

A tábornok gépiesen végigsimította a nadrágját.
- A kronda időbomba. Robbanása helyi depresszió keletkezését idézi elő az időben. Képszerűen szólva: ahogy a szokásos bomba tölcsért képez a talajban, térbeli depressziót, úgy hatol be a kronda a jelenbe, és az egész környezetét visszanyomja a múltba. Az időbeli visszafelé haladás mértéke, az úgynevezett retrointenrallum, a töltés nagyságától függ. A kronopresszió teóriája nagyon bonyolult, így nem fejthetem ki az uraknak. De az alapelvet egyszerű megérteni. Az idő múlása az általános nehézkedéstől függ. Nem a helyi gravitációs mezőtől, hanem a világmindenség gravitációs állandójától. És nem magától a gravitációtól, hanem annak változásától. A gravitáció az egész Kozmoszban csök ken, és ez valamiképpen az idő múlásának másik oldala. Ha a gravitáció nem változna, akkor az idő állna. Egyáltalán nem is volna idő. Úgy van ezzel is, mint a széllel. Hol van a szél, amikor nem fúj? Nincs sehol, mert a szél csak a levegő mozgása. Így magyarázzák a Kozmosz keletkezését is. Nem keletkezett, hanem időtlenül tétezett, míg elkezdődött a redukciója. Attól kezdve a világmindenség tágul, a csillagok keringenek, az atomok rezegnek, az idő pedig múlik. Kapcsolat van a gravitonok és a krononok között, és ezt a kapcsolatot használták fél a kronda építésekor. Egyelőre nem tudunk másképp manipulálni az idővel, mint erőszakosan. Ez implózió, vagyis összeomlás, nem pedig explózió, vagyis kirobbanás. A legnagyobb visszahaladás az időben a nulla pontban megy végbe. 1.59-kor Madorian megnyomta a tömést. Tizenkét másodperc múlva begyulladt stratégiai hadkészültségünk minden hadműveleti krondája. Az implózió kumulatív volt. Ezért a kronopresszió által sújtott terület alakja majdnem szabályos kör. A zérópontban a depresszió körülbelül 26-27 évet tesz ki. Nagysága fokozatosan csökken a kerület felé. Az érintett területen az ellenségnek laboratóriumai, raktárai, műhelyei valamint föld alatti kronopreszsziós tőterei voltak. Mivel ezt a munkát körülbelül 9-10 éve kezdte el, jelenleg nincs már ott semmi, ami számunkra fenyegetést jelenthetne. A csapás területének átmérője, mint ezen a térképen látják, uraim, körülbelül 190 mérföld…
- Tábornok!!
- Hallgatom.
- Mire alapozza ön azt az állítását, hogy Madorian segítségével sikerült megelőznünk az ellenség kronda-támadását?
- A parancs így harvgzott: ha a támadásig több mint 24 óra van hátra, nem szabad megnyomnia a tömést. Ha megtudja az akció bizonyos részleteit, amelyek annak időpontját, a töltés nagyságát, a krondák mennyiségét érintik, jeleznie kell felderítésünk riadóláncán keresztül. Ha az ellenség 24 órán belűt akar megtámadni bennünket, és Madoriannak nincs módjában összeköttetésbe lépni a hálózattal, működésbe kell hoznia egy automatikus rádióadót, amely Hassy alatt van elásva az erdőben. És csak ha nem volna ideje elérni az adót, és a támadás a legrövidebb időn belül teljességgel bizonyos volna, csak abban az esetben szabad megnyomnia a tömést. Aláhúzom: Madorian nem ismerte a kronopressziós implózió mechanizmusát, de még azt sem tudta, hogy mi van beépítve a fogába. Miniszter úr kielégítőnek találja válaszomat?
- Nem. Úgy vélem, vakmerőség volt az egész világ sorsáriak felelősségét egyetlen emberre, egy kémre hárítani. Egyébként teljesen mindegy, hogy kém vagy nem kém. Hogy dönthetett egy ember egyedül?!
- Megengedi, uram, hogy további magyarázatokkal szolgáljak? Információink nem voltak a nullával egyenlőek Madorian akciója előtt sem. Az ellenség célpontja a mi időközpontunk kellett legyen. Mindkét oldalon csak a munkálatok előrehaladása volt kérdéses. A mi C komplexumunk helyzetét ők ugyanolyan jól ismerték, mint mi az ő kronoratóriumaik díszlokációját. Ilyen hatalmas komplexumok álcázása lehetetlen.
- Ön nem válaszolt a kérdésemre!
- Éppen most térek rá. Ha csökkenő hatósugarú koncentrikus köröket rajzolunk a mi C komplexumunk köré, akkor Hassy a visszafelé haladó zónában található egy dekádra, Leylo pedig, minthogy közelebb fekszik C-hez, a kétdekádos depresszió zónájában. Tegnap reggel olyan információt kaptunk, hogy Morribond nem lesz jelen a fogadáson, amelyet a kancellár rendez a rezidenciájában, Hassyban, ellenben adataink voltak arról, hogy Morribond a határaink mentén állomásozó hadsereg szemléjére készül. Este nyolckor érkezett a hír: ahelyett hogy elment volna a helyőrség központjába, Acetonba, megállt Leylóban.
- Várjon csak, tábornok úr! Ezzel azt akarja mondani, hogy Morribondnak szándékában állt bevetni ezt az időbombát, ami azt kellett volna hogy eredményezze, hogy megfiatalodunk tőle?
- No… természetesen. Ez szakértőink véleménye. Morribond hatvanéves… volt, a felesége huszonkilenc. Mínusz húsz neki, mínusz tíz a feleségének - negyvenéves férfi és tizenkilenc éves lány. Azonkívül felvetődött az az alkalmasint döntő körülmény, hogy beteg, myasthenia gravisa van. Az orvosok két, legfeljebb három évet adtak neki.
- Ez biztos?
- Igen. Gyakorlatilag biztos. Lényeges szerepet játszott, úgy vélem, hm… sajátságos humorérzéke is. A hadművelet fedőneve így hangzott: Balkon.
- Nem értem.
- Dehogynem! Rómeó és Júlia, erkélyjelenet… ezért kellett volna megsemmisülnie teljes időtartalékunknak.
- De fordítva történt?
- Valóban, mert feltevésem alátámasztására kiszámítottam, hogy az implózió helye a mi C komplexumunk lett volna stratégiai terveik szerint. Ezért küldte a feleségét Hassyba, ő pedig Leylóba ment, amely közvetlenül határaink mellett fekszik. A tábornoki vezérkar haditanácsa kritikusnak minősítette a helyzetet, ezért azonnal átdobtuk Madoriant, vagyis olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Éjfél körül landolt Hassy mellett. Mivel mi mértünk csapást elsőként, a depresszió izokrónjainak ellentétes esésiránya volt, mint ahogy az ellenség tervezte. Így mi találtuk el az ő időkomplexumukat.
- És mi következik ebből? Morribond kevésbé lett fiatal, mint szerette volna, a felesége pedig még fiatalabb lett… mi ennek a stratégiai jelentősége? Javaslom, hogy vegyük le a napirendről ezt a témát.
- Az ennek a stratégiai és egyúttal politikai jelentősége is, államtitkár úr, hogy változásnak kell bekövetkeznie az ellenséges állam elnöki posztján. A depressziót okozó implózió hatósugarának legszélén a nulla ponttal koncentrikus kis kiemelkedés képződik. Ez a szokásos bomba hatásához hasonló dolog: a robbanás központja kimélyül, körülötte pedig krátersánc keletkezik. A kronda visszaforgatja a jelent, de az implózió határán az idő előreszalad. Ez az úgynevezett kompenzációs effektus. Leylo éppen a hatósugarában van. Ez azt jelenti, hogy ott az idő 9-10 évet haladt előre.
- Morribond hetven körül jár? Tökéletes! - nevetett fel valaki a zöld asztal körül ülők közül.
- Nem. Annak megfelelően, amit a betegségéről mondtam, Morribond már nem él. Van még kérdés?
- Szeretném megtudni, milyen formában aktualizálódik a múlt a kronda implóziója után. A fizikusok azt állítják, hogy a múlt mint tökéletesen újrateremtett idő, amelyhez vissza lehetne térni - nem létezik.
- Ez igaz. Az implózió nem váltja ki a naptár ideális visszapergetését. Nem restaurálja tehát azt a konkrét állapotot, amely konkrét évben, napon, órában és percben létezett. Minden anyagi objektum csak fiatalabb lesz, de a múlt, mint olyan események konstellációja, amelyek egyszer megtörténtek, se vissza nem tér, se meg nem ismétlődik. Arról, hogy ez teljességgel lehetetlen-e, szakértőink nem szívesen nyilatkoznak. Mindenesetre a kronda működési elvének modellje az a szituáció lehet, amikor a futballpályán az egyik játékos elrúgja a labdát, a másik pedig visszapasszolja neki. A visszatérő labda nem esik pontosan ugyanarra a helyre, Ez a példa azért pontos, mert a labdát rúgni kell, nem lehet helyette mikrométeres precizitással az előbbi helyére vinni. Az implózió is olyan intervenciót jelent az időben, amely mikroszkopikus részleteiben kiszámíthatatlan.
- De hiszen ön maga mondta, tábornok úr, hogy a hatvanéves ember negyven lesz!
- Az egészen más. A szervezete valóban éppen ennyivel lesz fiatalabb fiziológiailag. Ugyanez történik mindennel. Az öreg fa megfiatalodik, csemetévé változik. De ha, mondjuk, veszünk egy csontvázat, amely száz évig feküdt a földben, és amelyből egy évvel ezelőtt eltávolították a csontok egy részét, akkor az implózió után egy olyan csontvázat kapunk, amelyről a vizsgálat kimutatja, hogy csak nyolcvan évig volt a föld alatt, de azok a csontok, amelyeket eltávolítottak belőle, nem jelennek meg ismét. Ha valaki nemrégiben elvesztette a lábát, akkor még negyedszázados retrointervallumú implózió után sem nyeri vissza azt. Ezért a kronda nem tévesztendő össze az úgynevezett okozati paradoxonnal, amely az időutazás eszméjével van kapcsolatban. A szervezet az implózió alatt visszaállítja életerejét a fiziológiai lehetőségeinek megfelelő keretek között.
- És a gépek? A könyvek? Az épületek? A tervek?
- Az olyan épület, amit száz évvel ezelőtt emeltek, jelentéktelen mértékben változik meg. De az a ház, amelynek betonja nyolc évvel ezelőtt szilárdult meg, homok-, cement és gerendahalommá válik, mert a beton is öregszik, és nem létezhet mint beton egészen addig a pillanatig, míg a megfelelő összetevők összekeveréséből létre nem jön. Ugyanez vonatkozik mindenféle tárgyra, mint mondottam, a gépekre is.
- Valóban biztosra vehetjük, hogy az ellenség nem rendelkezik már az ellencsapáshoz szükséges potenciállal?
- Erre nincs százszázalékos bizonyítékunk. Pesszimista becslések szerint kronopotenciáljuk nyolcvan százalékát semmisítettük meg, optimista becslések szerint kilencvennyolc százalékát.
- És a krondákat semmi másra nem lehet használni az ellenség krondáinak megsemmisítésén kívül?
- Hogyne lehetne, elnök úr, de az ellenség krondáinak, valamint termelőbázisainak megsemmisítése abszolút prioritást élvezett. Mivel a mi potenciálunk sértetlen maradt, teljes stratégiai és taktikai fölényre tettünk szert. Uraim, szíveskedjenek megérteni, hogy most nem tudok semmit mondani arról a kérdésről, hogyan fogjuk felhasználni ezt a potenciált! Nincs több kérdés? Köszönöm, uraim. Mi ez? A hangszóró? Csendet kérek!
- "Figyelem! Figyelem! Első fokú riadó! A lokátorok az ellenség szatellitjeinek pályájukról való letérését észlelik, négyes számban. A távolkörzet ballisztikus védelmének elhárító rakétáit begyújtották, és kilőtték az ellenség ellen. Egy szatellitet telitalálat ért. A három szatellit dzéta radiánson első kozmikussal lassít. A lokátorok működését megnehezíti az álcázó ionfelhő, amelyet az első megsemmisített szatellit szimulátorfeje bocsátott ki! Figyelem! Figyelem! A földi célzóindikátorok közvetlen összeköttetésben védelmünk állomás-szatellitjeivel a következőkben meg fogják adni azokat a valószínűsíthető célpontokat, amelyekre az ellenség támadása irányul. Figyelem, első célpont: a C komplexum, 20-25 mérföld oldalelhajlással a nulla ponttól! Figyelem, a második célpont: a főhadiszállás, ismétlem, a főhadiszállás, 7-9 mérföld oldalelhajlással a nulla ponttól!"
- Kronohatóerejük húsz százaléka száll a fejünkre! - kiáltott valaki.
Az eddig a zöld asztal mellett ülő emberek felugrottak. Nyikorogtak a székek, valakié feldőlt, nem messze panaszosan felüvöltött a sziréna.
- Uraim! Kérem, maradjanak a helyükön! Az implózió nem életveszélyes! Nincs lehetőség sem az izolációra, sem az elrejtőzésre! Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat! - erőlködött a tábornok.
- "Figyelem! Figyelem! A második szatellitet az ionoszférában rakétasortűzzel megsemmisítettük. A további két szatellit az orbitális védelem holtterébe került. Irányt változtatnak, a közelkörzet lokátorai szerint hetvenszeres túlterheléssel, és begyújtják az atrappokat. Figyelem! Két ellenséges szatellit az egyes számú és a kettes számú cél tengelyében! Elérik a közvetlen csapás optikai percméterét. Figyelem! Első fokú riadót rendelek el! Nyolc másodperc nulláig! Hét nulláig. Hat. Öt. Négy. Három, kettő. Figyelem, nul…"