- Királyi felséged tudomására hozta ezt lelkiatyáinak is? - kérdezte Klapanciusz diplomatikus tartózkodással.
- Hogyan? Nem. Először is mert nem akartam megsérteni őket, aztán meg mert nem láttam értelmét tárgyalni velük erről a témáról. Ők a teológiai kérdésekben voltak szakértők, és nem a technológiaiakban, én pedig a létnek csak erről az oldaláról beszélek. Nem mondtam nekik semmit, annál is kevésbé, hogy nem szándékozom terméketlen kritizálásba merülni, hanem mint a kísérleti filozófia szószólója akarok nekiveselkedni a dolognak. Bevallom, kezdetben az is eszembe jutott, hogy kijavítom a teremtményeket, mert sem anyagukban nem nagyon megfelelőek, sem működésükben, nem is említve az átlagos intelligenciaszintet, de azonnal eszembe jutott a te tanulmányod, Trurl uram. Te nem érintetted a világot, csak egyes lakóit akartad megjavítani: bocsáss meg, tisztelt uram, de ezzel a feje tetejére állítottad a dolgot! A lakáshoz szabni a lakókat - ki hallott még ilyet? A feladat fordított! Alternatív létet akarok kialakítani.
- Királyom neokozmikus beruházó kíván lenni, minket pedig felfogad generálkivitelezőnek?
- Pontosan megéltettél, Klapanciusz uram. Tudom, hogy egy új világot készíteni nem ugyanaz, mint például egy új rostát, de nem ijedek meg az objektív nehézségektől. Ha az Univerzum megteremtése ugyanolyan könnyű volna, mint például egy köcsögöt korongolni, bele sem fognék, és titeket sem fárasztanálak vele.
- Bocsáss meg, királyi felség - szólt Klapanciusz -, de nem világos előttem, hogy istenhivő létedre miért akarsz olyan világot szerkeszteni, amely ellentétes hited dogmáival. - Miért lenne ellentétes? - csodálkozott Hipolip. - Csak más, de nem ellentétes. Ellentmondást látsz elképzelésemben?
- Igen, így van.
- Tévedsz, és ezt azonnal bebizonyítom neked. Hiszel repülő készülékek létezésében? - Hiszek bennük, mert léteznek, uram.
- És az algebrában hiszel?
- Az is létezik. Hiszek benne. Hiszen létezésükről meggyőződhetek kézzelfoghatóan, ténylegesen!
- Ej, ej - mosolyodott el a király -, látom, hogy be akarsz húzni a csőbe, de abból nem eszel! Hiszel te olyanban is, amit nem tapasztaltál, és soha nem is fogsz tapasztalni. Például az olyan nagy számok létezésében, ameddig biztosan soha nem számolsz el, vagy napokéban, amelyeket soha nem fogsz látni. Nem igaz?
- Valóban így van.
- Na, látod. Vajon attól, hogy ezekben hiszel, már nem tudnál tervezni egy a megszokottól eltérő repülőgépet vagy kiagyalni egy új algebrát? Vajon a meglévő algebra lehetetlenné teszi számodra egy másik kigondolását?
- Nem, uram. De magad mondod, hogy Isten a teremtményei iránti szeretetből hozta létre a világot. Tehát ha egy másikat konstruálsz, azzal visszautasítod Isten szeretetét.
- Nego consequentiam! Szó sincs róla. Tegyük fel, hogy apád épített neked egy házat.
Vajon ha egy másikat akarsz mellé építeni, ebből az következik, hogy nem tiszteled többé apádat, vagy lenézed szeretetét? Ez fából vaskarika! Nem látom az összefüggést építési szándékom és a Legfőbb Lény szeretete között. Sikerült meggyőznöm téged?
- Hiszen visszautasítod az ajándékot, ami pedig teljesen hited szerint való. Nem így van?
- Már miért utasítanám vissza? Azt mondtam talán, hogy ki akarok vonulni ebből a világból? Csak bizonyos kísérletet akarok elvégezni, ennyi az egész. Azonkívül ne felejtsd el, hogy én is a teremtés része vagyok, magamról pedig nem szándékozom lemondani.
Klapanciusz némán meghajolt, de látva, hogy Trurl kinyitja a száját, óvatlanul bokán rúgta. A király, aki ezt nem vette észre, így szólt:
- Térjünk az irányelvekre! Még trónörökös koromban arra tanítottak tanáraim, hogy a világ önmagában létező, és mi is, bár annak részeiként, szintén önmagunkban létezők vagyunk. Nincs szándékában gondoskodni rólunk, de nem is árt nekünk, mert nem értünk van. Mint az éléskamra, az sem az egerek számára készült, ha profitálnak is belőle. De ha egyszer nem nekik szánták, nem csoda, hogy a polcok túl magasak, hogy a tejesköcsögbe bele lehet fulladni, és hogy a sarkokba mérgező anyagot szórtak.
- És mi van az egérfogóval, királyi felség? - Trurl nem tudta megállni. Hipolip elmosolyodott.
- Az ördögre gondolsz? Az, Trurl uram, olyan szélsőség, amely nélkül nem lehet boldogulni! Az ördög az Isten művében az, ami a regulátor a gőzgépben: szétrobbanna nélküle! Nem véled? Bizonyos magasabb szempontból a plusz együttműködik a mínusszal, és addig egyenletes a működés, amíg az ellentétes impulzusok egyensúlyban vannak. De talán majd később vagy más alkalommal elbeszélgetünk erről. Engem meggyőztek, hogy van Valaki, aki határtalanul jó, aki kozmikus szállásokat alkotott számunkra, gondoskodva arról, hogy azok a legmegfelelőbben szolgálják lakóikat. Isten művében minden a teremtményekért van, így minden úgy áll, mintha ráöntötték volna, minden precízen kimért, mert célszerű, és ha valami nyom, szorít, kínoz, sőt még az ember bőrét is lenyúzza: ez is az isteni jóindulat megjelenési formája, csak az együgyű teremtmény nem ismeri fel ezt azonnal benne. A teológusok segítenek neki: az anyagba zárt lét didaktikus szegregátor, vagyis rosta, amely elválasztja a magot a pelyvától. Mivel egyenesen rajongok a tudományért, a világnak ez az egyetemre emlékeztető elrendezése, ahol még szelektáló vizsgák is vannak, felettébb megragadott. Mégis alig távoztak el a jó atyák, aggodalommal vettem észre, hogy nemcsak ezt a világot, hanem általában akármelyiket is a Mindenható ajándékáriak lehet tekinteni. Képzeljetek el egy olyan világot, ahol minden fáj! Aki ott elgondol egy betűt, jajgat, aki az egész ábécét, már csaknem haldoklik. Még ha Istenre gondol is, mintha szíjat hasítanának a hátából. Hát csak vonítsanak, míg a nap is beleremeg, és a forróságtól lemállik a bőr az oldalukról! Na és? Vajon nem lehet-e dicsőíteni egy ilyen világot is, mondván, hogy ez a fájdalom jótékony hatású, mert a mennyország felé ösztökél, és alkalmasint ráébreszt a pokol kellemetlenségére, tehát elriaszt a bűntől? És egyáltalán el lehet képzelni olyan iszonyatos világot, hogy azt már senki se nevezhesse a Teremtő végtelen jósága következményének? Ha maga a pokol volna is, még mindig azt lehet mondani, hogy ez csak makett, az igazi pokol valahol másutt van, és az még sokkal rosszabb. Bizonyítsd be, kérlek, hogy nem így van! Tehát látjátok, hogy minden világra rá lehet húzni a teodiceát, és azt hirdetni, hogy aki hisz Istenben még akkor is, ha beleszakad, az szolgál rá legbiztosabban az örök világosságra. Azok a dicséretek, amelyek mindenre ráillenek, nem sokat érnek…
- Királyom erről is beszélt lelkiatyáinak?
- Nem figyelsz királyi szavamra, uram! Amit elmondtam, az a tiszteletreméltó atyák távozása után jutott eszembe. Úgy vélem, hogy a mi világunk nem az egyetlen. Bizonyos adatokat az írásban is lehet találni erről. Vegyük akár csak az utolsó ítéletet! Utolsó, tehát utána már semmi érdekes, semmi radikálisan új nem következik. Hogyan, a végelszámolás után az Úr nem lett volna képes már soha többé semmire sem vállalkozni? Ez hihetetlen! Az igazi alkotó nem elégszik meg egyetlen művel. Természetesen a félresikerült világok komoly dilemmát jelentenek számára. Kár megtartani őket, de megsemmisíteni sem lehet, mert tulajdonképpen milyen alapon tehetné? Úgy tűnk, hogy eleinte próbálkozott bizonyos javítgatásokkal, úgynevezett csodákkal, de aztán felhagyott ezzel is…
